Állatasszisztált terápia – Dr. Simon rendel

A kutya az ember legrégebben szocializált barátja. Év tízezredek óta kísér bennünket, ezért is rendelkezik oly kifinomult szociális és kommunikációs készségekkel. Egy kutya ezért nagyon alkalmas arra, hogy egészséges vagy beteg embereket támogasson.

"A kutya körülbelül olyan állapotban van most, mint az ember volt, amikor még nem tudott beszélni. Már szeretne kommunikálni, már érdekli, hogy a másik mire gondol, és már szeretné jelezni, hogy ő mire gondol - de nincs meg erre az eszköze." (Csányi Vilmos)

Dr. Simon vagyok

Gazdámmal, Sugta Klára coach és művészetterapeutával 2 éve dolgozunk együtt. Akkor 15 hetes voltam. Azóta kitartóan tanultunk, gyakoroltunk, amikor csak lehetett, mindenhova együtt mentünk. Bakancslistás voltam. A szülinapjára kapott ajándékba "vizslakupon" formájában, hogy akkor érkezzek, amikor úgy érzi eljött az ideje. Gyorsan eljött az idő. Nem bízta a véletlenre. Dr. Madléna András választotta ki a Magor Kennelt, Barna Edina kenneljét. Kománovics Béla az első naptól kísérte a tanulásunkat, Dr. Mérő Gábor Fittbull Kutyaiskolájában vizsgáztam engedelmességből, a TordasZooban Fedák Krisztinávak és Mezei Zitával kezdtem a terápiás kiképzést, ahol izgalmas helyzetekben kellett helytállnom. Például bárkinek zokszó (morgás) nélkül odaadom a legfinomabb velőscsontot is, egyszerre egy egész osztálynyi gyerek simogathat, matathat rajtam, szót fogadok a sérült, nehezen artikuláló embernek is, ha a gazdi jelen van. Békésen kivárom a sorom, ha a másik kutya dolgozik, és nem veszem el a gyerekek uzsonnáját, pedig imádom a májkrémet! Szóval munkás 2 év volt. Persze eközben is ízig-vérig vizsla maradtam: minden reggel a napfelkeltében bandázok a tatai tó partján: úszom a kacsák után, hozom a botot, mert nekem is fontos a work-life balance;-), sétálunk, futunk (kb. 15000 km-t az elmúlt 2 évben). 2 év munka után pedig megkaptam a jogosultságot, hogy betegekkel, idősekkel, gyerekekkel dolgozzak, mint terápiás kutya. Mosolyt, életörömöt, önfeledt, boldog pillanatokat hozok az emberek életébe.

Kikkel szeretek együtt dolgozni?

Gyerekekkel, felnőttekkel, idősekkel. Egészséges és mentális betegségben szenvedőkkel egyaránt. Mindenkivel, akinek támaszt nyújthatok, együtt játszhatunk, vagy egyszerűen szeretetre, odafigyelésre van szüksége. Még akkor is, ha azt hiszi, ő nem is szereti a kutyákat…

 

Hogyan dolgozunk? Mi az, amire a kiképzésem feljogosít?

Állatasszisztált terápia – Simon aktív bevonása a fejlesztő programokba
Az állatasszisztált terápia során aktívan is részt veszek a fejlesztési terápiás folyamatban, hogy javuljanak a páciensek fizikai, érzelmi és szociális funkciói. Olyan gyakorlatokat végzünk, amely során

  • csökken a szorongás
  • fejlődnek az értelmi- érzékszervi- és mozgásformák (nagymozgás, finommotorika),
  • a kommunikációs képességek és társas viselkedési készségek,
  • mint élő motiváció segítem a fogyatékos személyek figyelmének fókuszálását, és a terapeutával való együttműködését,
  • elterelem a betegek gondolatait a fájdalmukról, szenvedéseikről, és amire embertársaink kevésbé képesek, a betegségtudatról,
  • autisták esetében is tudok közreműködni: mint egy erős pozitív inger, átmenetet, hidat jelentek az ember és ember vagy az ember és a külvilág között.

Állatasszisztált aktivitás – én gondoskodom a jó hangulatról!

Pusztán azzal, hogy ott vagyok egy tréningen, egy coachingon vagy egy terápián, csak mert hagyom magam simo(n)gatni, oldom a feszültséget, segítek közelebb hozni az embereket egymáshoz.

Egy jobb agyféltekés rajztanfolyamon például meghökkentően látványos fejlődést tapasztalnak meg a résztvevők. Ákom-bákom szintű rajztudástól eljutnak az élethű portré rajzolásáig. A fejlődés azonban a komfortzónán kívül kezdődik. A komfortzónából kilépést az ismeretlen megismerésével járó stressz kíséri. Én pedig egyszerűen odamegyek, a puszta jelenlétemmel, azzal, hogy hagyom, hadd simogassanak, oldom a feszültséget, közös témát adok a résztvevőknek a kötetlen beszélgetésekre, ismerkedésre, és nem utolsó sorban, kiváló modell is vagyok!

Állatasszisztált oktatás – egyszer még én leszek a tanár bácsi!
Miért jó ez?
  • gyerekek esetében nagyon jól fejleszti az érzelmi intelligenciát,
  • oldja a feszültséget,
  • segíti az identitás erősítését,
  • szociális kompetenciákat,
  • kommunikációs készségeket fejleszt.

Gyerekek számára a tanár nénikkel és persze a gazdámmal együtt olyan programokat állítunk össze, ami az éppen aktuális tananyagikra épül, (angol, matek, irodalom, környezet), és persze egy kis mozgást is csempészünk bele. Én pedig részt veszek a feladatokban, hogy a gyerekeknek élmény legyen a tanulás, és hogy megéljék azt, hogy egy kutya is velük van, akit simogathatnak, hallgat rájuk, pozitív visszajelzéseket kapnak. Ezt rettentően élvezik, előre készülnek rá és izgatottan várnak.

Hol dolgozom?

Terápiás kutyaként a legkülönfélébb helyszíneken is helyt állok, akár saját kuckómban a Creativecoaching tréningtermében a sárga kanapémon, de külső helyszínekre is megyünk!

Hol találkozhatnak Velem a Te gyermekeid is?
A nyári táborokban! 4 féle táborban is ott leszünk, hogy segítsünk tanulni, kikapcsolódni, fejlődni, feltöltődni a nyári szünidőben!
Eközben gyermeked
- ismerős a társaságban,
- közel a lakóhelyedhez,
- kikapcsolódva, szinte észrevétlenül értékes tapasztalatokat szerez önmagáról.

KISKEDVENCEM - JOBBAGYFÉLTEKÉS RAJZTÁBOR 10-12 ÉVESEKNEK
A PÁLCIKAEMBERTŐL A HÁZIKEDVENCEK ÉLETHŰ LERAJZOLÁSÁIG
A munkához asszisztál: Dr. Simon (azaz én)
A tábor időtartama 4 nap, hétfőtől-csütörtökig, minden nap 9.00-16.00 óráig.
A tábor létszáma max. 15 fő

gomb_jelentkezes

ÖNARCKÉP PORTRÉTÁBOR - JOBBAGYFÉLTEKÉS RAJZTÁBOR 12-14 ÉVESEKNEK
A PÁLCIKA EMBERTŐL AZ ÉLETHŰ ÖNARCKÉPIG

A munkához asszisztál: Dr. Simon (azaz én)
A tábor időtartama 4 nap, hétfőtől-csütörtökig, minden nap 9.00-16.00 óráig.
A tábor létszáma max. 15 fő

gomb_jelentkezes

4 ELEM MŰVÉSZETTERÁPIÁS ÉLMÉNYTÁBOR 8-10 és 10-14 ÉVESEKNEK

KREATIVITÁS - ÖNKIFEJEZÉS - ÖNBIZALOM - TERMÉSZET - ZENE- IRODALOM- KÉPZŐMŰVÉSZET

A művészetterápiás csoport célja a kreativitás és az önbizalom fejlesztése, az önbecsülés erősítése, az önértékelési blokkok oldása, amelyek minden tininek nagy segítségére lehetnek. MINDEN GYEREK KÜLÖNLEGES, EGYÉNISÉG, SEGÍTSÜNK NEKI MEGTALÁLNI ÖNMAGÁT!

Hogyan érünk el eredményeket? Az alkotás erejével, képzőművészeti technikákkal. Az alkotás /rajz, festés, agyagozás és egyéb technikák/ során nyert inspirációk, felszabaduló érzelmek, lehetőséget adnak saját egyedisége és értékes én-je felismerésére, ezáltal mások és önmaga könnyebb elfogadására. Délelőtt kirándulunk, ihletet merítünk a természetből, zenével, versekkel hangolódunk az aznapi témánkra (a 4 elemre: Tűz, Víz, Levegő, Föld ), délután különféle technikákkal alkotunk a műteremben.

A jó hangulatról, a feszültség oldásáról gondoskodik és a munkához asszisztál: Dr. Simon (azaz én)

A tábor időtartama 4 nap, hétfőtől-csütörtökig, minden nap 9.00-16.00 óráig.

A tábor létszáma max. 12 fő

gomb_jelentkezes

KUTYAVILÁG KÖLYÖKTÁBOR 8 - 14 ÉVESEKNEK
EGY IGAZI ÉLMÉNYTÁBOR DR SIMONNAL

Minden eszközt bevetünk, ami a kutyákkal kapcsolatos, legyen az kutyás színjátszótér, kutyás mesék, belebújunk más állatok bőrébe, a gyerekek megismerik a felelős állattartást, munkakutya bemutatót figyelhetnek, de még rajzfilmet is szinkronizálunk.
A játékot, az alkotást, a művészetet és a drámapedagógiát használjuk fel a kreativitás, az önkifejezés és a személyiség fejlesztéséhez.
Mindezt Dr. Simon aktív részvételével.
A tábort vezeti Sugta Klára művészeti terapeuta, Dr Simon terápiás kutya és Plaszkó Éva drámapedagógus, tréner
Maximális létszám 15 fő

MOZGALMAS NYÁR LESZ! SIESS, LE NE MARADJATOK A SZABAD HELYEKRŐL!

gomb_jelentkezes

//creativecoaching.hu/2016/wp-content/uploads/2016/09/jelentkezes.png
//creativecoaching.hu/2016/wp-content/uploads/2016/09/stressz2.png
//creativecoaching.hu/2016/wp-content/uploads/2016/09/kerdezz.png
//creativecoaching.hu/2016/wp-content/uploads/2016/09/creative.png
//creativecoaching.hu/2016/wp-content/uploads/2016/09/magamrol2.jpg